Ha most rendel Kínából ajándékot karácsonyra, már nem kapja meg
A futárok a havi átlagnál háromszor több csomagot szállíthatnak ki az ünnepi időszakban.
A futárok a havi átlagnál háromszor több csomagot szállíthatnak ki az ünnepi időszakban.
December 1-24. között minden nap egy meglepetés mesekönyv lesz ingyenesen elérhető a Mesetár adventi naptár polcán egészen január végéig.
Egy koala zavarta meg az idei karácsony ezüst-rózsaszín-kék tematikáját McCormickéknél.
Lassan negyven éve éli életét a Lillafüred melletti völgyben Hoitsy György, akinek a pisztrángjáért az ország másik feléből is elzarándokolnak a halkedvelők. A Lillafüredi Pisztrángtelep vezetője arról mesélt a hvg.hu-nak, milyen munka van emögött, de megismertük különleges tigrispisztrángjának a titkát és azt is, mit keres a bajai halászlében nori.
Az egyéni és globális boldogság rendhagyó megvalósításáról, az emberi tudatállapotok nem szokványos megközelítéséről, a kamaszokkal való küzdelem értelméről és egy szépíró természettudós különleges (szellemi) kalandjairól is olvashatunk idén karácsonykor kiadónk pszichológiai újdonságai között. A szerteágazó témákat tárgyaló kötetek közös pontja az önmagára, a világra és a változásra nyitott személy.
Virtuálisan kell sorban állni a megtekintéshez. Nagyon más lesz ez a karácsony.
Akár csütörtök délutánig havazhat a nyugati határszélen, a Dunántúlon viszont ónos eső miatt kell figyelni.
Arra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. Az első videóban Kanyó Kata tolmácsolásában hallhatjuk Kosztolányi Dezső Narancsszín felhő című művét.
A 28 méter magas lucfenyő három napon át utazott a szlovéniai Kocevjéből.
A first lady mutatta meg az idei dekorációt.
A vízi állatkert a hét közepén újra kinyit, a pingvineket pedig újra hozzá akarják szoktatni a jövés-menéshez.
A brit járványügyi intézkedések értelmében legfeljebb három háztartás gyűlhet össze karácsonykor. Lehet, hogy Erzsébet királynő karácsonyi vacsorájára nem engedik oda a fiatalokat.
De aztán jöttek a szomszédok, és kiálltak mellette.
Nem hajlandók lemondani az ünnepi szokásokról.
Közel ötven kézműves portékái között lehet böngészni a budapestikaracsony.hu oldalon.
A kormány 8-10 nap múlva döntene a karácsonyra tervezett szabályokról.
Szigorú javaslatokat tett le a brit kormány asztalára a veszélyhelyzeti tanácsadó tudományos testület, de szerintük enélkül nagyot nőhet a fertőzésszám az ünnepek után.
Idén 15 milliárd forintra nőhet a fenyőforgalom. Az euró-forint árfolyam változása elsősorban a nordmann fenyőre van hatással. Műfenyőből pedig akár százezerrel is többet adhatnak el tavalyhoz képest.
Még egy olyan évben is, mint 2020, születhetnek új karácsonyi slágerek. Ezen a napon Kerry Ellis és Brian May debütált új, csilingelős alkotással.